Az iPad Pro - két iPad felváltva

Nem igazán tudtam mire számítsak az iPad Pro méreteivel kapcsolatban. Megmértem a MacBook viszonyítva, de teljesen más élőben tartani.

Az iPad Prónak már a doboza is nagyobb, mint a MacBooké. Kibontva pedig szinte már túl hatalmasnak éreztem. Ugyanaz az eset, mint amikor egy iPhone 6 Plust bontunk ki először. Az iPad Air 2 után az iPad Prót félkézzel fogni nagyon furcsa. Nem is hittem el először, hogy egyáltalán lehet úgy tartani, ahogy az Apple termékfotóin láttam. A súlya miatt féltem a legjobban, de az nem akkora probléma. Inkább a hatalmas kijelző miatt kellett megtanulnom használni ezt a tabletméretet.

Egyébként nincs semmi elsőre szembeötlő különbség a többi iPadhez képest. Kiegészítők nélkül ez is egy üveg lap, ami mögött egy bivalyerős hardver van. Fontos viszont, hogy bár iPadről van szó, a kiegészítők miatt hajlamos vagyok néha úgy kezelni, mint egy laptopot. Legtöbbször egyszerűen az asztalomom használom billentyűzettel és egy hosszabb session után mindig emlékeztetnem kell magamat, hogy ez egy iPad, ami sokkal mobilabb, mint egy laptop. Számomra egyébként ez egy nagyon felszabadító gondolat. 2 hónap aktív használat után viszont még mindig keresem azokat a szituációkat, amikor nem asztalhoz láncolva használom az Prót.

A mobilitás elképesztően fontos lett számomra, mivel évek óta érzem a folyamatos ülőmunka ártalmait. Fájó nyak, nehéz vállak, lábzsibbadás, magas vérnyomás stb. Ezek mind-mind elkerülhetők azzal, ha többet mozgok és napközben aktívabb vagyok, de a változásnak nem feltétlenül kell azt jelentenie, hogy ilyenkor abba is kell hagynom a munkát. Ugyanakkor laptoppal ezt sokkal nehezebb kivitelezni. Az iPad Pro használata egy pozitív lépést jelent ebbe az irányba, mivel sokkal szabadabbnak érzem magam, de mivel egy teljesen új eszközről van szó, így még én is keresem a felhasználási módjait.

Ennek ellenére az iPad Air 2 formáit még mindig jobban szeretem, ami érthető is, hiszen sokkal kisebb és könnyebb. A táskámba rakva észreveszem az iPad Prót, az iPad Airt viszont nem. Először hülyének néztem azokat, akik azt írták, hogy az iPad Pro mellett van helye egy iPad mininek is, de kezdem úgy érezni, hogy nem akkora hülyeség az ötlet.

Először is, ha egész nap dolgozok az iPad Próval, akkor néha előfordul, hogy kevés a 10 órás aksiidő, ami miatt este már töltenem kell.

Másodszor pedig az Air 2-t sokkal jobb használni olvasásra és hüvelykujjal gépelésre. Az iPad Pro mindennapi tabletként egyszerűen nagy. Habár böngészni és filmezni nagyon frankó rajta – ezt a 4 hangszórós rendszer még tovább is fokozza – de más tartalomfogyasztó tevékenységhez néha túl nagynak érzem.

Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet vele kényelmesen olvasni, de tény hogy a 9,7-inches iPadek ebben jobbak és emiatt se váltam meg az iPad Air 2-től. Lehet furcsának tűnik két iPad használata, de szerintem semmivel sem meglepőbb, mint egy külső monitort használni a laptophoz. Meglepően jól kiegészíti egymást a két iPad méret.

Az iPad Pro - Miért akarok iOS-t használni?

Tavaly amikor bejelentette az Apple a 12-es MacBookot, akkor azonnal éreztem, hogy ez az első olyan laptop, ami nagyszerűen elhagyta a PC világ bonyolultságát. Szinte minden olyan felesleget lehagytak róla, ami egy klasszikus laptopra emlékezet, de a megszokott OS X-et kapjuk vele. Valahol mégis egy klasszikus PC operációs rendszerről beszélünk, ami a régi időket idézi. A világ másfelé tart az iPhone megjelenése óta. Igaz jelenleg a tablet eladások csökkenek, én mégis azt érzem, hogy ez a piac még nagyon gyerekcipőben jár. Az Apple egy stabil platformot hozott létre az iOS-sel és az iPaddel, egyszerűen csak fiatal még a hardver és a szoftver. Kicsit hasonlít a 10 évvel ezelőtti OS X-re, amikor például sok weblap még rosszul működött Safariban, vagy furán néztek rád, ha Apple géped volt.

Régóta gondolkozok azon, hogy hogyan tudnék dolgozni iOS-en. Többször megpróbáltam váltani, de az iOS 9 előtti verziókkal mindig volt valami probléma. Tavaly nyáron használtam először munkára egy iPad minit, mivel a MacBookom szervizben volt, de nagyon nem tetszett a dolog. Az iPad mini egy nagyon jó hardver és bár használható bizonyos feladatokra, de nálam mégis inkább tartalomfogyasztó eszközként vált be.

Ősszel lecseréltem az iPad minit egy iPad Air 2-re, amit egyébként mai napig a legjobb iPadnek tartok. Egyszerűen tökéletes hardver, vékony, piszok könnyű, de a mérete miatt sokkal rugalmasabban használható. Összeállt egy hármas az iPhone 6s, az iPad Air 2 és a 12-es MacBook formájában. Ez egy elképesztően jó és mobil setup, amiben az iOS lényegében kiegészíti az OS X-et a mindennapi feladatokban.

Felesleges tűnhet ezt bolygatni, mégis valahogy hiányzik az OS X-ből az iOS könnyedsége. Az az igazság, hogy egy unalmas rendszer, ami bár kiforrott, de az iOS alkalmazásai és egyszerűsége engem nagyon megfogott már az első iPaddel. Hiába a lehető legjobban leegyszerűsített laptop a MacBook, az iOS eszközök tudása és rugalmassága nagyon teszik. A Macekből egy csomó technológia hiányzik: nincs Touch ID, beépített mobilinternet elérés, GPS, egésznapos aksiidő, azonnali wake-up és még sorolhatnám. Ráadásul az iOS eszközök teljesen elhagyják az összes PC-s hülyeséget. Nincs hibernáció, restart, permission repair, fájlrendszer, alkalmazás törlés után ottmaradó szemét stb. Ez az egyszerűség nincs meg az OS X-ben.

Vicces módon először amúgy abszolút nem érdekelt az iPad Pro. Túl drágának tartottam és kicsit úgy éreztem, hogy nem több, mint egy hatalmas iPad. A megjelenés után azonban elolvastam a review-kat és szinte azonnal elkezdett érdekelni. Mindenki arról beszélt, hogy milyen egyszerű az iOS, de mégis ez az első tablet, amiben több klasszikus PC-t használó nörd látta meg a potenciált. A többi iPadet is sokféleképpen használják emberek, de én úgy gondolom, hogy az iPad Air 2 a tömegek számítógépe, az iPad Pro viszont egy specifikus felhasználói bázist céloz meg: azok a nördök kezdték el nyúzni, akik nem akarnak többet a PC-k problémáival foglalkozni és emiatt akár arra is hajlandók, hogy egy teljes paradigmaváltáson essenek át.

Azóta is naponta jönnek tweetek és cikkek arról, hogy mennyire szeretik az emberek az iPad Prót, mondjuk a laptopjuk helyett vagy valamilyen kiegészítő hardverként. Mindenki annyira pozitívan nyilatkozik róla (és talán egy picit elkapott a hype is) hogy muszáj volt nekem is kipróbálnom. A 12-es MacBook mellé úgy érezem felesleges az iPad Pro, így arra vagyok kíváncsi, hogy képes vagyok-e az iOS-t elsődleges rendszerként használni.

Az Apple Watch

Alapvetően hülyeségnek tartottam az okosórákat. Jobban belegondolva egy második kijelző a telefonomhoz, amit erőltetett magyarázatokkal akar a csuklómra tenni a mostanában furcsa trendeket hajszoló techvilág. Teljesen közömbös voltam az iWatch pletykákkal is. Tavaly októberben, mikor végül bemutatta az órát az Apple, nem éreztem azt, hogy a termék különösebben át fogja formálni bárki életét is. Még a keynote is picit az első iPhone bemutatójára emlékeztetett. Három alapvető felhasználási mód volt összefoglalva: az óra, a kapcsolattartás és a fitnesz.

Az időt eddig a telefonomon néztem. Nem dolgozok más időzónákban lévő ügyfelekkel, timert szoktam használni, de arra Siri is tökéletes volt eddig. Elég minimális óratudásra van szükségem.

A kapcsolattartás funkciókat elég kínosnak éreztem a keynote közben. Ki akar üzeneteket diktálni az órájába? Nem is beszélve azokról a fura animált emojikról. Telefonálni megint nem fogok vele, főleg nem az utcán, mivel mindenki hallja a hívást. Ráadásul nincs is annál feltűnőbb, mint egy órájába beszélő csávó.

Végül lássuk a fitnesz részt. Volt már egy Jawbone UP-om, ami nagyon hasznos funkciókat tudott: számolta mennyit lépek, jelzett, ha sokáig voltam inaktív, figyelte hogyan alszok – sőt, fel is ébresztett, amikor a legéberebb voltam. Pár hónap után ezek közül csak az ébresztést használtam. A lépések száma nem érdekelt; mégis mire jó ez az infó? Az inaktivitásomról küldött rezgéseket egyszerűen ignoráltam, végül már nem is szinkronizáltam a telefonommal, így a Jawbone appban lévő adatok sem voltak frissek. Az Apple Watch úgy tűnik csak a Workout alkalmazással nyújt pluszt – hasonló funkciót a Jawbone UP is tud, de olyan idióta gombkombinációval kell aktiválni, hogy sosem használtam. Ott vannak még az órán az Activity körök. Ezeket naponta kell teljesíteni, amiért kaphatok különféle virtuális díjakat. Az az igazság, hogy ez a funkció szintén egy rossz próbálkozásnak tűnt arra, hogy többet mozogjak. Majd pont pár progressbar miatt leszek aktívabb…

Áprilisban megjelent az Apple Watch, majd a kedvenc oldalaim is írtak róla review-kat. Én azokat az írásokat szeretem, amik az adott termék használatáról szólnak és próbálnak megoldásokat keresni mindennapi problémákra. Ilyen probléma például, ha lemaradunk egy telefonhívásról. Ez velem is rendszeresen előfordul, mert a telefonom valahol a lakás másik felében van. Az Apple Watch review-kban arról írt mindenki, hogy az órán sokkal könnyebb menedzselni az értesítéseket, nem olyan zavaróak, mint telefonon, viszont nem maradunk le semmiről. Ahhoz, hogy megnézzünk egy bejövő értesítést, mindössze fel kell emelnünk a kezünket. Megnyomhatjuk, ha érdekel minket, ha nem, akkor egyszerűen leengedjük a kezünket és az értesítés bekerül a Notification Centerbe. Ebből is látható, hogy az Apple Watch gyors, 10-20 másodperces feladatokra lett kitalálva. Ennél hosszabb dolgokkal már úgy érezzük, hogy feleslegesen húzza az időnket.

Elkezdtek páran arról blogolni, hogy mennyit fogytak az Apple Watch segítségével. Mások megemlítették, hogy milyen frankó látni a napi tennivalókat a csuklójukon. Kezdett szimpatikus lenni az okosóra ötlete, így júniusban egy gyenge pillanatomban vásároltam egyet a Jófogásról. Egy bontatlan fekete 42 mm-es Sport modell, pont amilyet akartam.

Amire tényleg nem gondoltam volna, hogy azok a funkciók lesznek a legfontosabbak, amikre azt mondtam, hogy feleslegesek. Ráadásul éppen a watchOS 2.0 megjelenésén vagyunk túl, ami elhozta a natív alkalmazásokat. Ezek olyan appok, amik nem iPhone-on futnak, hanem az órán. Az eredmény: sokkal gyorsabban működik minden.

Újra felvettem egy órát

Az Apple Watch nagyon szokatlan volt az elején. 14-15 évesen hordtam utoljára órát, akkor is valami gagyi Casio utánzatot. Később megkaptam szüleimtől az első mobiltelefonomat, órat pedig nem hordtam többet, mert a telefon is mutatta az időt. A telefonjaim az évek során egyre okosabbak lettek. Az utóbbi pár évben általános jelenség nálam, hogy előveszem az iPhone-t, megnézem az időt, de közben ránézek a beérkezett értesítésekre is. Innen már csak egy tap a Twitter. Mire elteszem a telefont, már el is felejtem, hogy mennyi az idő. Gondolom nem vagyok egyedül ezzel.

Ezzel szemben az Apple Watch apró kijelzője miatt elég egyszerű interakciókra vagyok korlátozva. Ez az egyik előnye: megszünteti azokat a pillanatokat, mikor unalmamban előveszem a telefont, hogy ránézzek az értesítésekre. Mivel mindig a csuklómon van, így valamilyen szinten megszabadít attól, hogy reaktívan beszívjon a telefonom. Technikailag az óra is az iPhone-t használja, mégis többször előfordult velem az utóbbi pár hónapban az, ami előtte még soha: nem tudtam, hogy hol van a telefonom. Ez leginkább akkor tűnik fel, mikor az órán megjelenik az offline ikon. Ilyenkor elkezdem keresni a lakásban az iPhone-t, ami legtöbbször a táskámban van. Ez is új dolog egyébként. Az Apple Watch megvásárlása előtt mindig a zsebemben hordtam a telefonomat, de mióta újra van órám, egyszerűen elteszem a táskám mélyére, mert tudom, hogy nem maradok le semmiről.

A zsebben hordott iPhone amúgy sem a legbiztosabb módja annak, hogy észrevegyek egy értesítést. Legviccesebb a fantomrezgés jelensége, mikor érezzük a lábunkon a telefonrezgést, pedig nem történt semmi. Nálam az elmúlt pár hónapban ez teljesen megszűnt, cserébe a csuklómon érzem ugyanezt az órával; igaz így nem olyan idegesítő a dolog, mivel nem kell kibányásznom a zsebem mélyéről az eszközt.

Az Apple Watch egyébként nem váltja fel az iPhone-t, egyszerűen csak sokkal kényelmesebb használni bizonyos dolgokra. Tavaly erről is beszélt egy interjúban Phil Schiller, mikor megkérdezték, miért nem csinál az Apple a Microsoft Surface-hez hasonló átalakítható eszközt? Szerinte egy hardvernek korlátozott funkciókészlettel kell jól működnie. Ha valami tud mindenből egy picit, az igazából semmire sem használható. Az Apple Watch tökéletes példa erre az analógiára. Amolyan tipikus első generációs Apple termék, ami nagyszerűen használható pár dologra. Ezek kényelmi funkciók, de nagyon gyorsan hozzánk tudnak nőni.

Meddig tudjuk használni?

Az Apple Watch megjelenése előtt felvetődött legaggasztóbb kétely az aksiidő hossza volt. Erről az Apple sem nyilatkozott pontosan, csupán annyit mondott Tim Cook az első bemutatón, hogy minden éjszaka tölteni kell. Később 18 órát ígértek, ami nagyjából alá is támasztja ezt a használatot: napközben nem kell aggódnom az aksi miatt, mindaddig, amíg minden este töltöm az órát. Ezt a rutin követem én is, viszont szerintem az Apple túlságosan óvatos az aksiidővel. Több hónap alatt mindössze kétszer írta ki az óra, hogy ő most inkább elmenne Low Power módba, mert kevesebb, mint 20% töltés maradt. Lemeríteni pedig még egyszer sem sikerült. Igazából nem is tudom milyen, mikor nulláról töltünk fel egy Apple Watch-csot. Gondolom itt is várni kell pár percet, amíg lesz annyi töltése az eszköznek, hogy be tudjon kapcsolni. Más iOS eszközöknél legalább is így működik.

Az egész napos használat azt jelenti, hogy reggel 9-től kb. este 11-ig gond nélkül tudom használni az órát. Ez nagyjából 14 órányi aktív használatot jelent és az esetek nagy részében még így is marad 30-40% töltés mielőtt lefekszek aludni. Már elgondolkoztam azon, hogy meghackelem az Apple által javasolt rutint: éjszaka is viselni fogom az órát, tölteni pedig ráérek reggel. Mivel elég gyorsan, 1-2 óra alatt feltöltődik, így nem lenne probléma. Inkább az zavar így pár éjszaka után, hogy alvás közben is rajtam van. Először is semmit nem csinál alvás közben (ki-be kapcsol, ami zavaró). Másodszor elég drága eszköz ahhoz, hogy attól féljek, ráfekszek vagy beleütöm valamibe. Valószínűleg semmi baja nem lenne, de zavar ez a gondolat.

Jelenleg felesleges is az órát alvás közben viselni, mivel semmire sem tudjuk közben használni. Van egy alkalmazás, amivel trackelni tudjuk az alvásunkat, viszont ennek önmagában nem sok értelmét látom. Ébreszteni nem tud, gondolom a watchOS korlátai miatt.

A gyári ébresztő funkció még hasznos is lehetne, mivel beállítható úgy, hogy hang helyett csak a rezgéssel ébresszen (Silent módba kell tenni az órát). Nem próbáltam még ki, de Rami biztos jobban örülne neki, ha nem riadnánk fel mindketten a szoba másik végében lévő iPhone-ra. Egyébként nem használom az Apple Watch ébresztőóra funkcióját. Szerintem elég halk és előfordult már, hogy nem ébredtem fel rá. Lecserélni sajnos nem lehet a hangját, így marad az iPhone, ha ébresztőórára van szükségem.

A navigáció élménye

A gyári appok közül talán a Maps a legimpresszívebb számomra. A használatához szükség van iPhone-ra, de elképesztően kényelmessé teszi a navigációt; a telefon és az óra gyönyörűen összedolgoznak közben. iPhone-on látom a térképet, míg az óra átvált navigációs módba és mutatja következő irányt a számlapon. Ezen felül rezgéskódokat is használ az irányok jelzéséhez: 12 gyors vibrálást érzünk egymásután ha jobbra kell fordulni, dupla vibrációból hatot, ha balra. Annyira bejött ez funkció, hogy ki is kapcsoltam iPhone-on a Siri hangjelzést a Maps alkalmazásban. Bőven elég az óra rezgése ahhoz, hogy tudjam merre kell mennem. Nagyon kényelmes így a GPS navigáció akár gyalogosként vagy akár autóban. A két eszköz szinte beleintegrál minket a navigációs módba.

Visszatérő egyébként az Apple Watch használata közben, hogy olyan mintha beleintegrálna az adott tevékenységbe. Azok az igazán jó alkalmazások, amikkel ezt érzem. Nagyon egyszerűen hozzáférek mindenhez, mivel a csuklómon van. Nem érzem azt, hogy az információ el van temetve az eszköz mélyén valami appban.

Fogyás az órával: az Activity és a Workout app

Az Apple Watchról nem lehet úgy írni, hogy nem beszélek a fitnesz funkciókról. Korábban említettem, hogy Jawbone UP tulaj voltam. Elsősorban a lépésszámláló és alvástracker funkciók miatt vettem meg, de a nehézkes szinkron miatt nem használtam ki. Nem álltam fel a székből, amikor rezgett, nem szinkronizáltam az iPhone-nal, így az aktuális mozgásállapotomat sem követtem benne.

Ehhez képest az Apple Watch Bluetooth-szon keresztül mindig szinkronban van a telefonommal, ami hatalmas előrelépés a madzagos Jawbone után; persze ma már szinte az összes fitnesztracker Bluetooth-t használ kommunikációra. Mindig látom a friss adatokat, így napközben folyamatosan követem a mozgásállapotomat. Jobban kihasználom a fitnesz funkciókat, mint a Jawbone UP esetében. Lényegében két dologról van szó: az Activity és Workout alkalmazásokról. Mindkettő közreműködik a HealthKit által tavaly lefektetett platformban.

Az Activity három dolgot figyel a nap során:

• hol járok az aktív kalóriacél elégetésében,
• az aktív mozgásom mennyiségéből mennyi van még hátra a 30 perces célig,
• és felálltam-e minimum 1 percre az adott órában.

Ezt az Apple Watch reklámokból már ismert színes körökkel követhetem nyomon. Ezek az óra számlapjára is kitehetők, így azonnal láthatom az állapotomat. Napi rutinná vált, hogy ezeket a köröket teljesítsem.

A Workout appot szobabiciklizéshez és intenzív sétákhoz használom. Utóbbiról érdemes pár technikai dolgot megjegyezni.

Első alkalommal arra kér a Workout app, hogy kalibráljuk be az órát sétához vagy futáshoz. Ez azt jelenti, hogy legalább egyszer magunkkal kell vinnünk az iPhone-t is. A telefonunkban lévő GPS-t és gyorsulásmérőt használva az óra az első 20 percben beállítja a sebességet. Tapasztalataim alapján séta közben úgy érdemes kalibrálni, hogy a telefont fogjuk a kezünkben. Ide-oda himbálózva ugyanazt a mozdulatsort követi mindkét eszköz.

Séták közben egyébként feltűnt, hogy az Activity app nem számolja bele a körökbe a teljes Workout időtartamot. Ez azért zavart, mert hiába sétáltam 20 percet, az Exercise körben csak plusz 1 percnyi idő jelent meg. Az Apple azt írta az Apple Watch weblapján, hogy az Exercise kör – a mozgásmennyiségünket is belekalkulálva – mindig intenzív mozgást számol, ami lehet egy gyors séta vagy annál nehezebb. Séta esetében ez valahol a 10'50"km-es pace-nél és a 110-es pulzusnál kezdődik. Ez már elég gyors, ezért ne csodálkozzunk, ha a lassú sétákat nem számolja el. A lényeg szinte mindig a megemelkedett pulzusszám.

Az Apple Watch tényleg segít abban, hogy fittebb legyek, de sajnos még mindig nem mozgok annyit, mint szeretnék. Az összes aktív mozgásom napi 10-15 perc szobabicikli és 20-25 perc intenzív séta, bár ez utóbbit sem teljesítem mindennap. Ezenkívül óránként felállok, ha szól az óra. Persze fogytam az elmúlt 6 hónapban 7 kilót, de ez a folyamat már az Apple Watch használata előtt elkezdődött azzal, hogy elkezdtem odafigyelni arra, mit eszek. Most 97,6 kg vagyok, ami messze van még az ideális 85 kg-tól, de rájöttem, hogy rossz cél, ha csak a súlyomra összpontosítok.

Az elmúlt pár hónapban túlságosan odafigyeltem arra, hogy hány kiló vagyok, pedig nem ez a dolog lényege. Azért kell mozognom, mert utána frissebbnek érzem magam, ami jót tesz velem mentálisan is. Jobb a hangulatom ilyenkor és jobban tudok fókuszálni (bár ez ebben az őszi, komor és esős időben nehezebb). Az Apple Watch abban segít, hogy monitorozzam azt a folyamatot, ami elvezet ehhez az állapothoz. Az Activity körök kitöltésének is az a lényege, hogy rutinná váljon az aktív mozgás. Rendszeresen előfordul, hogy elmúlik a lendületem és újra inaktívvá válok. Ilyenkor 2-3 nap után észreveszem, hogy nem teljesítem a napi célokat, ami segít abban, hogy újra elkezdjek aktívabb lenni.

Az Apple Watch és a GTD

Az iOS 9-ben található Reminders alkalmazást a nyári béták alatt kezdtem el újra aktívan használni. Ez az app valamiért hiányzik az Apple Watch-ról, pedig adná magát a funkció. Az értesítései megjelennek a telefonomról, de a bevásárlólistámat már nem érem el 3rd-party app telepítése nélkül. Még Siri is csak write-only módban fér hozzá az emlékeztetőkhöz. Ennek ellenére a Reminders értesítések nagyon fontosak számomra az órán, főleg azok, amik a napi rutinomhoz tartoznak. Ugyanígy rengeteget használom Sirit is emlékeztetők felírására, kerüljön az az OmniFocus Inboxba vagy a a többi emlékeztetőm közé.

Ugyanígy fontos eleme lett a mindennapjaimnak az OmniFocus Apple Watch verziója. Alapesetben a napi tennivalóimat és a telefonomon utoljára megnézett kontextust vagy perspektívát érem el benne. Ezt szintén gyakran használom az utazás előtti pakoláshoz vagy amikor a városban meg akarom nézni a környéken elvégezhető teendőimet. Ebben a formában a Reminders és az OmniFocus nagyon jól használható együtt. Az OmniFocus tökéletes az aktuális projektjeim tennivalóihoz, a Reminders pedig olyan hétköznapi emlékeztetőkre, amikkel nem feltétlenül szeretném teleszemetelni az OmniFocust (pl.: be kell tennem a hűtőbe a kaját, meg kell tornáztatnom a nyakamat stb.).

---

Érdekes látni, hogy az egykor egyszerű telefonként és óraként használt eszközeim egyre több helyen bukkanak fel a mindennapjaimban. Az Apple Watch nagyon sok funkciót átvett a telefonomtól: statisztikai adatokat ad arról, hogy mennyire vagyok aktív, segít a tennivalóim elvégzésben és még mindig egy sci-fi filmben érzem magam, amikor Sirit használom rajta. Ezek a funkciók nem életbevágó dolgok, de a kényelem miatt már hozzám nőttek az utóbbi pár hónapban.

Nemrég beszélgettünk Ramival arról, hogy milyen lesz a jövő autójának operációs rendszere. Nos, ez a rendszer már itt van a zsebemben és a csuklómon. Az okostelefonunk egy mindennel összekapcsolható személyes eszköz. Sokszor látom azt, hogy egy hardver a telefonom valamilyen kiegészítője, egy újabb specializált formája. Ezek közé tartozik az Apple Watch is. Az emeli ki, hogy nagyszerűen összedolgozik a telefonommal több feladatban is, amivel egyszerűbbé vált néhány dolog az életemben. Ezen feladatok listája pedig folyamatosan bővül.

A pénzmenedzsment újrakezdése

Ránéztem a Spending by Categories grafikonra YNAB-ben és nem voltam elégedett az adatokkal. Nem oda megy a pénzem ahova szeretném. Jesse szerint a YNAB-ben lévő grafikonok információt szolgáltatnak, amik arra késztetnek, hogy feltegyük a kérdést: miért? Én szeretek technológiára költeni, legyen az egy hasznos szoftver vagy egy új Apple hardver. Ezenkívül néha elmegyünk Ramival egy-egy étterembe, de egyébként nincsenek komolyabb luxuskiadásaim, próbálok egyszerűen élni.

A Fresh Start pszichológiája

Az újrakezdés jó dolog, de sokan alulértékelik a benne rejlő lehetőségeket. A YNAB egy olyan rendszer, ahol a felgyűlt adatok alapján tudok döntéseket hozni a jövőmet illetően. Nagy mértékben befolyásolja az életemet az, hogy a pénzemet hova mozgatom. Ezeket a döntéseket az értékrendjeimre, prioritásaimra és a YNAB-ben rendelkezésre álló adataimra alapozom. Ha valamelyik alap nincs egyensúlyban a többivel, akkor az egész rendszerem borul. A YNAB-et újrakezdve az elmúlt másfél évben felgyűlt pénzügyi adataimat hagyom el. Az a gond, hogy a prioritásaim és a YNAB-ben rendelkezése álló adataim egyre jobban elcsúsznak, így tennem kell valamit. A prioritásaimat fejben kell átgondolnom, a YNAB-ben lévő adatokkal két dolgot tudok csinálni:

1. Manuálisan javíthatom az adataimat hónapokra visszamenőleg. Ezzel már próbálkoztam, de egy idő után annyi dolog változik, hogy nem éri meg foltozgatni.
2. Csinálok egy Fresh Startot, amivel elveszítem a felgyűlt adatokat (technikailag nem), viszont megkapom azt a szabadságot, amivel már átgondolhatom a pénzem feladatait.

Utóbbival a YNAB lényegében kitörli az összes tranzakciómat, így bármit szabadon módosíthatok. A másik előnye, hogy ki tudom takarítani a Hidden Categories listában elrejtett régi kategóriáimat, amik problémákat okoztak a grafikonok adataiban. A YNAB rossz tulajdonsága, hogy a Hidden Categories listába átmozgatott kategóriákat egy kalap alá veszi a grafikonokon. Ezt a szekciót ki se tudom nyitni, így fogalmam sincs róla, hogy az oda került pénzzel mi történt. A Reports alatt lévő grafikonok lényege az, hogy pontos adatokkal szolgáljanak a pénzem mozgásáról.

Fegyelem kialakítása

A YNAB Fresh Start funkciójával lehetőséget kapok a refactorra, amit ha jól használok, akkor olajozottabbá tehetem a pénzmenedzsment workflow-m működését. Egy refactor általában egyszerűbb és átláthatóbb rendszert jelent hosszútávon, így a fegyelem megtartása is könnyebb lehet. Nem a tökéletes büdzsé elérése a célom, de mindenképpen több figyelmet kell szentelnem a YNAB-re.

• Rendszeresebb adminisztráció: így nem csúsznak el a YNAB-ben lévő tranzakcióim akár több nappal is. Nem tudok bízni a rendszerben, ha nem tartom frissen a benne lévő adatokat.
• Vásárlási szokásaim megváltoztatása: ebbe beletartozik, hogy az egyszerűbb adminisztráció miatt próbálok mindenhol kártyával fizetni. Szokássá akarom azt is tenni, hogy mielőtt megveszek valamit, nézzek rá a YNAB kategóriámra.

Szeretném azt a havi összeget megtalálni, amiből kényelmesen tudok élni. Mivel szabadúszó vagyok, így nagyon fontos, hogy tudjam meddig elég a bufferemben összegyűlt pénzem (buffer: több hónapra félretett pénz, amit fizetésként használok fel). Minden hónapban a bufferből veszek ki egy fix összeget és azt osztom szét a kategóriáim között. Ez eddig is szépen működött, de egy dolgot nem tisztáztam. Mi történik, amikor félre akarok tenni pénzt? Abból a pénzből tegyek félre, amit a bufferből veszek ki minden hónap elején, vagy abból amit bevételként kapok? Kitaláltam egy folyamatot, amivel lényegében a YNAB első szabályát szedem szét két lépésre:

1. Pénzt kapok valahonnan, ami sima bevételként jelenik meg (érdemes megint megemlíteni, hogy szabadúszó vagyok, így nem rendszeresen jönnek a bevételeim).
2. A frissen érkezett bevételből félreteszek valamennyit a megtakarítási céljaimra.
3. Első védelmi vonal: szétosztom a maradékot a vésztartalékba, az egészségügyi tartalékba és a bufferbe.
4. Második védelmi vonal: a mindennapi kiadásaimat, a havi kiadásaimat, a vállalkozási költségeket, a rezsit és az előre látható időszakos kiadásaimat a bufferből á tovább minden hónap elején. Bár ez sok kategória, de mindegyik havonta fixen számolható összeg.

A módszer előnye az, hogy dupla védelmi vonalat ad, a pénzem közben teszi a dolgát és én irányítok.

A Ramit Sethi féle automatizált pénzmenedzsment

A fentebb leírt folyamat nagy vonalakban hasonlít Ramit Sethi I Will Teach You Be Rich c. könyvében leírt automatizált pénzmenedzsmentre. A mindennapi kiadásimat leszűkítettem 7 kategóriára – ilyen kategória például az Élelmiszer vagy az Utazás. Ezek a legtöbb adminisztrációt igénylő állandó kiadások. Kérdés, hogy megéri-e ezt a 7 kategóriát menedzselnem? Lehet elég, ha csak egy általános kategóriában vezetem ezeket a kiadásokat. Ramit szerint, ha már a hónap elején fordítottunk pénzt a befektetéseinkre, megtakarítási céljainkra, számláinkra és vésztartalékainkra, akkor a maradék mindennapi kiadásokat felesleges menedzselni.

Én mindenesetre úgy döntöttem, hogy továbbra is külön vezetem a Mindennapi Kiadások kategóriákat, mert nem bízok magamban. Ha egybe írok mindent, akkor félek, hogy valamelyik kategóriában elszalad velem a ló. A mindennapi kiadásaim fele élelmiszerre megy el, a másik fele marad utazásra és egyéb dolgokra. Ha nem figyelek, akkor felborulhat ez a sorrend. Persze lehet hogy érdemes lenne az Élelmiszer kategóriát külön vezetnem és a többit egybe vonnom. Egyelőre biztosabbnak érzem magam így, viszont a kérdést nem vetem el.

Mit tartalmaz az egyszerűsített Mindennapi Kiadások kategória?

A Mindennapi Kiadások főkategóriám a YNAB leggyakrabban használt része. Eddig nagyon sok olyan kategóriám volt itt, ami hétköznapinak tűnhet, de nem mindennapi kiadás. Ilyen például a Ruha vagy a Kulináris. Utóbbiban általában éttermi kiruccanásokra tartok pénzt. Ezek időszakos kiadások, általában kéthavonta próbálunk ki Ramival egy új éttermet, ruhát még ennél is ritkábban veszek. Felesleges összekevernem a mindennapi kiadásokkal, viszont havonta szánni akarok rájuk egy bizonyos összeget, mint ahogy az egyéb időszakos kiadásaimra is. Ezeket átvittem az Időszakosba, a Mindennapi Kiadásokban pedig egybefűztem egy csomó alkategóriát. Így nyelte el a Tankolást a már meglévő Utazás, vagy a Kajarendelést az Élelmiszer. Az Szoftverekből Technológia lett, az Önfejlesztés pedig a Magamra nevet kapta, utalva arra, hogy több dolog is tartozhat ide, például a zenevásárlás vagy valami workflow-t elősegítő dolog. A végeredmény 7 alkategória lett, ezek a következők:

• Élelmiszer
• Utazás
• Szórakozás
• Technológia
• Magamra
• Háztartás
• Impulzus vásárlás

Jelenleg ezek fedik le a tényleges mindennapi kiadásaimat. Többet nem akarok egyelőre bevezetni, egy újabb átalakítás alkalmával úgyis változni fognak megint.

A Megtakarítások, más néven kívánságlista

A Megtakarítások kategóriában a Mindennapi Kiadásokban használt logika ellenkezőjét művelem. Itt specifikus kategóriák létrehozása a cél, hiszen gondoljunk bele: egy megtakarítási cél akkor jó, ha pontosan van definiálva. Én például nem általános lakásfelújításra gyűjtök, hanem az erkélyablakok cseréjére. A pontosan definiált megtakarítások lényegében kívánságlistaként működnek, így bármikor egyszerűen meg tudom változtatni a fontossági sorrendet. Lehet, hogy a cél egy idő után már nem aktuális, így máshova mozgatom a pénzt. Ugyanígy ha beüt valami, akkor azonnal látom mire van szükségem és honnan tudok elvenni pénzt fontosabb dolgokra.

A megtakarítási célokkal újra képbe került a fentebb említett Hidden Categories lista is, amit előszeretettel használtam a már megvásárolt dolgok elrejtésére. Ahogy írtam, ezzel az a probléma, hogy a grafikonokon egyben látom az elrejtett kiadásokat. Részletes pénzügyi képet szeretnék kapni az elért céljaimról. Innen jött az ötlet: egy olyan Elért Célok nevű főkategória, amibe csak egyszerűen áthúzom a megtakarítási célt, amikor már kifizettem azt és nullázódik a hozzá tartozó alkategória a büdzsében. Az Elért Célokat egyszerűen összecsuktam, így nem zavar, de a grafikonokon részletes látom ezeket a költségeket is. Ez egy egész éves áttekintés alkalmával nagy segítség lesz.

---

Korábban ellenkeztem a YNAB Fresh Start funkciójával, mert féltem, hogy elvesztem a régi adataimat. Most, hogy újrakalibráltam az egész rendszert, már látom az előnyét. Nem kell félnem attól, hogy eltűnnek a régi tranzakcióim. Ha megváltozott a rendszer, akkor már a felvitt adataim se pontosak. Arra is rájöttem, hogy a YNAB-ben létrehozott kategóriák sosem véglegesek. Ahogy változok, úgy változnak a prioritásaim is és vele a pénzmenedzsment rendszerem is. Kalkulálnom kell ezzel a változással is, így a Fresh Start funkciót ezentúl évente fogom használni.

Közös kesergés

Megint problémám van a hírfogyasztással. Még az internetadóval kezdődött tavaly októberben, pár nap alatt belekeveredtem a politikai hírekbe. Tökéletesen működött a híroldalak pszichológiája. Hírolvasás közben dopamin szabadul fel az agyunkban, ami az elégedettség érzés egyik gyors formája. Ugyanez okozza az email és a Twitter függőséget is. A híroldalak megnyitása egy berögzült szokássá válik. Olyan gyorsan történik, hogy észre sem veszem. Még arra sincs időm, hogy megkérdezzem magamtól miért nyitom meg?

A hírolvasási triggerem általában a fókusz hiánya miatt jelentkezik, a hírek alatt lévő felháborodott hozzászólások pedig beszívnak. Nem tudom miért élvezi az ember, ha valakire kollektívan tud haragudni, de a hírportálok alapvetően erre a pszichológiai jelenségre épülnek. Nem hiába van ennyi rossz és feleslegesen felfújt hír. A legtöbb figyelmet mindig a gyűlöletre és utálatra apelláló dolgok kapják, én viszont nem akarok akár egy percet sem azzal tölteni, hogy ilyesmit olvasok.

Politikával kapcsolatban egyébként is sokszor hallom, hogy fontos tisztában lennem ezekkel az információkkal, a mindennapi közös problémákról legyek felvilágosult, mivel csak így láthatom objektíven a dolgokat. Az a baj, hogy a hírek soha sem objektívek. Szubjektív információkból nem lehet objektív véleményem, ha pedig más forrásból akarom megszerezni ezeket az információkat, akkor az egész nap felvilágosulnék. Egyszerűen elfogyott a türelmem. Az időmet nem ezekre a faszságokra akarom fecsérelni.

Nehéz dolog objektívnek maradni. Sokkal nehezebb, mint szubjektíven panaszkodni. A politikán naponta rágódni és felháborodni teljesen felesleges. Ahogy egy korábbi Agyviharban mondtam, az agyi kapacitásomat sokkal fontosabb és kreatívabb dolgokra akarom felhasználni. Egy hatalmas információtömeg áll előttem az internet formájában, kár lenne agyzsibbasztó dolgokra elpazarolni. Azokból még nem lett kreatív és boldog ember, akik egész nap keserűen rágódnak.

Nem akarok egyik politikai oldalhoz sem tartozni, egyszerűen csak azt érzem, hogy a kollektív kesergés egy idő után kiégetté tesz. Nincs szükségem arra, hogy mások negatívum felfogása, panaszkodása vagy tenni nem akarása befolyásolja az életem bármely részét.

Az iPadesített laptop

A MacBook az Apple első gépe, ahol a hardver közelebb van egy iPadhez, mint egy hagyományos laptophoz. Az iPadem nincs kábelekkel az asztalomhoz láncolva, viszont egy laptop esetében nehéz a töltő folyamatos jelenlétét elengednem. A MacBook esetében ez a félelmem kezd megszűnni. Az Apple féle „egész napos aksiidő” állítás még szószerint nem igaz, de a gép tényleg kibír egy töltésről egy átlagos munkanapot. Vajon változtatnom kell a felhasználói szokásaimon ahhoz, hogy a MacBook esetében is előtérbe kerüljenek az iPadem előnyei?

Néma működés: a MacBook a fejlesztői gépem. A teljes munkaeszközkészletem kimerül a MacVimben, a Terminalban és a Safariban. Ezek a szoftverek nem fogyasztanak sok energiát és a Rails fejlesztés sem kifejezetten processzorigényes feladat. Az alacsony energiafogyasztásnak köszönhetően gépem lényegében néma.

Azonnali elérhetőség: eddig minden laptopon letiltottam az alvást, ha az töltőn volt. A MacBook az első Macem, ahol az Energy Saver panel értekeit alapbeállításon hagytam. A gép 2 perc után sleepbe megy, ami azért fontos, mert a wake-up olyan gyors, mint egy iOS eszközön. A MacBook Pro ébredés után jelszót kért, értesítéseket dobált, frissítette a UI-t, közben elkezdte keresni a Wi-Fi hálózatot. Ez a pár másodperces szünet elvette az iPaden megszokott instant élményt. A MacBookon ez nem jelentkezik. Egyszerűen kinyitom a gépet, beírom a jelszavamat, majd folytatom ott, ahol abbahagytam. Pontosan, mint iPaden. Emiatt többször csukom le a gépet, amikor szünetet tartok. A MacBook Pro ritkán volt sleepben a vontatott wake-up miatt, pedig az alvásmód nagyon energiatakarékos.

Konzervatívabb fényerő: A MacBook Pro-n 80-90%-ra állítottam be a fényerőt, de most lementem kb. 60%-ra, ami nagyon kényelmes a szememnek. A billentyűzetvilágítást is enyhébb fényerőn használom. Az új billentyűk szélein nem szűrődik ki a fény, sokkal egyenletesebb annak elosztása, így nincs szükségem maximum fényerőre, mint a többi Apple laptop esetében. Kipróbáltam a billentyűzetvilágítást úgy is, hogy 1 perc után kikapcsolt, de visszaállítottam az alapértékre, mert zavart a használatban.

A MacBook bekerült abba a csoportba, amiben az összes mobileszközömet kezelem: teljes napos használat, majd éjszakai töltés. Ha ebből a szemszögből nézem a MacBookot, akkor szinte minden klasszikus laptopfunkció hiánya értelmet nyer. Az Apple azért hagyta le a MagSafe csatlakozót, mert az a céljuk, hogy úgy használjuk a MacBookot is, mint az iPadet. Ugyanígy nem véletlen, hogy csak egy USB-C port van a gépen. Érezze azt a felhasználó, hogy az eszköz könnyű, észrevehetetlen, viszont azonnal elérhető bármikor napközben.

Az utóbbi időszakban elsődleges szemponttá vált nálam egy mobileszköz aksiideje. A teljesítmény szorosan ott van mögötte, de képes vagyok feláldozni belőle a mobilitás javára. A kreatív munkában korlátot szab, hogy egy eszköz meddig áll rendelkezésemre. Kevésbé bízok meg valamiben, ha az gyorsan merül. Úgy érzem, hogy sietnem kell, mert az energia véges. Ettől a gondolattól először az iPaddel tudtam megszabadulni, később az iPhone 6 Plusszal, most pedig a MacBookkal.

Milyen az élet színtévesztőként?

Lehet valami genetikai oka van, annyit tudok, hogy az egyik nagyapám erős színtévesztő volt. A sárga/zöld, kék/lila és barna/piros árnyalatokkal volt problémája, ahogy nekem is. Ezek élénk változataival nincsenek komoly gondjaim, addig, amíg azok egy homogén felületen jelennek meg. A legtöbb színtévesztést a színátmenetek és textúrák okozzák nálam. Kis felületen megjelenő színeket – például egy fény a távolban – nagyon nehezen vagy sehogy sem tudok megmondani.

Iskolában

Középiskola előtt már volt problémám emiatt. Eredetileg elektronikai szakra szerettem volna jelentkezni, de erről lebeszéltek a sárga/zöld vezetékek miatt. Ezután programozónak jelentkeztem. Az alkalmassági vizsgálaton természetesen nem engedtek tovább, elküldött az iskolaorvos szemészhez. A szemvizsgálaton egy régi DOS-os alkalmazáson múlt a felvételi alkalmasságom. A szemész a monitorra mutatva annyit mondott, hogy alkalmasnak talált, mert ehhez nem kell ismernem a színeket.

Az alábbi pöttyös ábrán egy egészséges szem 8-at olvas ki, én 3-at.

Későbbi vizsgálatokon felbukkantak a pöttyös ábrák. Biztos látott már mindenki ilyet. Hasonló árnyalatú színekből összeállítva egy számot rajzolnak a pöttyök. Az első mindig egyszerű, lényegében két színt kell megkülönböztetni. Annál nehezebben tudtam kiolvasni a számokat, minél több árnyalat jelent meg. Egyszer az egyik iskolaorvos már majdnem kiabált velem: “nem igaz, hogy nem látok benne semmit”. Tényleg nem láttam benne semmit. Ekkor fogadtam meg, hogy legközelebb véletlen számot mondok a nehezebb pöttyös ábra teszteknél.

Az a vicc egyébként, hogy jól rajzolok. Általános iskolában még rajzszakkörre is jártam. Nagyon jó rajztanárunk volt, aki tudta, hogy színtévesztő vagyok, így állandóan segített. Egyszer adott nekem egy mappát, amiben egy festő képei voltak összegyűjtve. Egyszerű tájkép volt mind, de valahogy megfogott a dolog. Elkezdtem én is festéssel foglalkozni, amit nagyon élveztem mindaddig, amíg nem kellett festékből színeket kikevernem. Rajzszakkörön nem volt nagy gond, mert a tanár segített, de később abbahagytam, mert egyedül nem ment. Ki tudja, lehet grafikus lennék, ha nem volnék színtévesztő.

Jogosítvány parák

Olyan zsenivel már találkoztam, aki szerint a színtévesztők nem tudják megkülönböztetni a jelzőlámpákat, emiatt nem kellene nekik jogsit adni. Nos, erre mit reagáljak? A lámpaszínek sorrendjét meg tudjuk jegyezni. Így akár a jogsit IQ-szinthez is lehetne kötni.

Lehet ez viccesen hangzik, de valamilyen alapja azért lehet. Nem a jelzőlámpaszínek megkülönböztetése a probléma – azokat látják a színtévesztők is – hanem a jogosítványhoz kötött orvosi vizsgálat. Ha jól tudom, egyelőre nem probléma a színtévesztés, de ez változhat. Mai napig van bennem egy alapfélelmem emiatt, főleg amikor olyan okos dolgokat nyilatkoznak honatyáink, hogy azért nem megoldás a napenergia, mert nekünk esténként is szükségünk van áramra.

Webdizájn

A színtévesztő webdizájner titka, hogy megtanulja árnyalatokban látni a webet. Én soha nem állítottam össze saját színsémákat. Összekeverem a színeket, így a színek egymáshoz illesztése is nehéz. Ugyanaz az eset, mint rajzszakkörön a festék kikeverése. Persze ettől még látom, ha két szín passzol egymáshoz. Igazából mások színpalettáit nézegetem és válogatom. Később előfordulhat, hogy szembejön velem egy új szín, ami tetszik és beilleszthető a palettába.

Manapság jobban érdekel a webfejlesztés, mint a dizájn, de a tipográfiát nagyon fontosnak tartom a weben. Főleg a body szövegben felbukkanó linkeket. A text-decoration: underline; tulajdonság elképesztően fontos a színtévesztőknek. A legrosszabb dolog számomra az olvasásban a nem aláhúzott linkek megtalálása. Ahogy azt már írtam, a felület nagysága is nagyon sokat számít egy szín megállapításában. Egy színtévesztőnek emiatt a linkek megtalálása nem biztos, hogy automatikusan megy. Aláhúzás nélkül sokszor csak fogalom nélkül húzgáljuk az egeret a szöveg felett, linkekre vadászva. Touch eszközökön még rosszabb, mivel ott nincs hover állapot. A megoldás az, hogy (legalább) a body textben húzzuk alá a linkeket, amivel elképesztően megnöveljük a usability-t a színtévesztők számára. Ne áltasd magad azzal, hogy kevés színtévesztő van. Jóval többen vagyunk, mint gondolnád.

Munka szempontjából egyébként picit örülök a színtévesztésemnek. Így használni a webet, mindig ráébreszt arra, hogy mennyire leszarjuk az accessibility kérdést. A színtévesztés alapvetően nem gátol meg a web használatában, de idegesítő. Gondoljunk bele egy fogyatékkal élő helyzetébe. Egy rosszullátó számára mennyire fontos lehet például az, hogy minden img tag tartalmazzon alt tulajdonságot.

Színek a mindennapokban

Érdekes, hogy az emberek, dolgokra hivatkozva, mennyire támaszkodnak a színekre. Sokkal könnyebb azt mondani, hogy “milyen szép az a kék autó”, mint más fizikai jellemzőkkel leírni valamit.

Sajnos én nem érzek ilyen nagy bizalmat a színek szerinti azonosításban. Ehelyett sokszor formára utalok. Természetesen használok színeket is egy tárgy jellemzésre, de csak abban az esetben, ha az adott színt biztosan látom.

Akkor fordulnak elő gondok, ha mástól kapok egy színre utaló jellemzést. Például a “kék autó” lehet nem azt jelenti nekem, mint másnak. Ebben az esetben az azonosítás sikeressége nagyban függ a kék árnyalatától, mivel a színtévesztés általában két szín közeli találkozásánál jelentkezik.

Az évek során berögzülten fontossá vált számomra a dolgok formája. Alkalmazás felületben egy ikonok mérete és alakja nagyon szembetűnő számomra. Valamennyire megjegyzem a formák színét, de igazán az alakzat és színének fényereje marad meg a fejemben. Ebből is láthatjuk, hogy az agyunk milyen sokrétűen azonosítja be a körülöttünk lévő világot.

Mások reakciói

Az emberek sokszor keverik a színvaksággal a színtévesztést. Fontos tisztázni, hogy a két dolog nem ugyanaz. A szemünk alapvetően három színre érzékeny receptorral rendelkezik – piros, zöld és kék azaz RGB. Színtévesztők esetében az agy hibásan használja ezeket, színvakoknál viszont egy vagy több receptor egyáltalán nem működik. Laikusoknak leírva: a színtévesztő látja a színeket, de összekeveri azokat, a színvak viszont csak szürkén lát. Ez az állítás persze túlegyszerűsített, bár számtalan alkalommal magyaráztam el ezt valakinek így.

Az emberek egyébként nagyon csodálkoznak a színtévesztésen. A legelső reakciójuk mindig az, hogy rámutatnak egy színre és megkérdezik, hogy mit látok? Ha azt is megmondom nekik, hogy mondjuk a zöld színt keverem a sárgával, akkor előbb keresnek egy sárga vagy zöld színű dolgot, majd arra mutatnak rá – itt jegyzem meg egyébként, hogy látom, hogy zöld a fű. Sokadik alkalommal persze már nagyon idegesítő, de általában csak megpróbálom megmondani a színt, majd hagyom őket csodálkozni.

Megtanultam, hogy nem érdemes titkolni a színtévesztést – talán ezért is íródott ez a poszt. Annyi apró félreértésem, problémám volt már emiatt, hogy egyszerűbb mindenkinek elmondani. Azt figyeltem meg, hogy akik tudják rólam ezt, azok többször jellemeznek dolgokat formákkal, amikor velem beszélnek. Lényegében egyesülnek velem egy picit.

A reggeli rutin átalakítása: figyeljük meg magunkat

Ez a bejegyzés az aktuális reggelemet írta volna le, de olyan sok dologra ki akarok térni, hogy inkább szétszedem több részre. Ebben a részben arról írok, hogy mire alapozom a reggeli rutinomat.

---

Az elmúlt pár hónapban próbáltam könnyebbé tenni a reggeleimet. Azért is volt ez nehéz, mert sokat ingázok. Két helyre is utazok rendszeresen, ahova csak a legfontosabb reggeli dolgaimat viszem magammal. Talán emiatt sem alakult ki az a reggeli rutin, amit elképzeltem magamnak.

Középpontban én

A jól induló reggel lényege önmagam felkészítése és karbantartása. A nap első pár órája önmagunkról szól, ennek ellenére azt látom, hogy az emberek nagy része még ekkor is másokhoz alkalmazkodik. Szerencsére szabadabban kísérletezhetek a reggeli szokásokkal, mert otthonról dolgozok. Három tapasztalat ragadt meg bennem mélyen:

1. Ébredés után szinte azonnal innom kell egy pohár vizet. Ez az első lépése az alvás utáni regenerációnak.
2. Utálok korán reggelizni. Általában 1-2 óra eltelik mire éhes leszek. Próbáltam a korai reggelit, de nem vált be. Egyébként azt is hülyeségnek tartom, hogy sokat kell ennem reggel. Annyit kell enni, amennyi jólesik.
3. Nincs e-mail, amíg a gép elé nem ülök. Korábban azzal kezdtem a reggelt, hogy azonnal megnéztem a leveleimet. Ezzel csak azt értem el, hogy már ébredés után másokhoz igazodtam, pedig ahogy írtam, a reggel rólam szól.

Problémák a reggelekkel

Egy jó reggeli rutin kialakítása nehéz. Először is meg kell szabadulni attól a tévhittől, hogy a reggel rossz. Rossz, ha azzá tesszük. A jó reggelhez elsősorban megfelelő alvás szükséges. Az alvás optimalizálásába most nem megyek bele, érdemes annyit megjegyezni, hogy az alvás minősége nagyon fontos. Az ébredést is elrontjuk a szundi gomb nyomkodásávál. A 10 percenkénti elalvás-ébredés sorozat egyáltalán nem pihentető, sőt stressznek tesszük ki magunkat, ami az egész napunkra kihat. Ha minden reggel félórát küzdünk a szundi gombbal, akkor állítsuk be az ébresztőt félórával későbbre.

Másik probléma, hogy kapkodunk reggel. Egy órát szánjunk ilyenkor magunkra. Gondoljuk át a reggelünk folyamatát, majd alkalmazzuk. Akár az OmniFocus is segíthet ebben. A reggeli rutin váza egy naponta ismétlődő projektből is követhető. Steve Jobs mondta egyszer, hogy azért hordott állandóan fekete garbót és kék farmert, mert így soha többet nem kellett azon gondolkoznia, hogy mit vegyen fel reggel. Túl sok? Lehet, de az automatizálásnak és a rutinoknak megvan az ereje. A reggel olajozott működése kulcs. Fontos, hogy ennek kialakításakor vezessük magunkat.

Fogadjunk, hogy rossz e-maileket írsz

Az utóbbi években nagyon megváltozott az e-mail szerepe. A környezetemben különböző dolgokra használják, de egy közös: senki sem szeret e-mailt küldeni. Mindenkinek az van a fejében, hogy az e-mail levél, így megírni is úgy kell, mint egy régi papírlevelet. Az igaz ebben a feltételezésben, hogy nem valósidejű kommunikáció, így hosszabb dolgokat közölhetünk így. Megadjuk a címzettnek azt a lehetőséget, hogy nem kell azonnal foglalkoznia az e-maillel – az a te bajod, ha mégis úgy gondolod, hogy azonnal reagálni kell a leveidre.

Ez a felfogás sok felesleges és formális dolgot hordoz magával. Ilyen például az aláírás. Az aláírással az a legnagyobb probléma, hogy sokszor hosszabb, mint a tényleges tartalom. Egy aláírás nagyon sokat közöl a feladó személyéről. Ha rövid, akkor az a feltételezésem, hogy lazább hangvételű levélről van szó. Hosszú aláírásokkal sokszor érzem formálisnak, személytelennek a másik oldalt.

Az én e-mailjeimben nem találsz aláírást, maximum a beszélgetést indító levélben egy "Benke Zsolt"-ot. A levél már magában rengeteg metaadatot tartalmaz, így a küldő nevét és e-mail címét is. Ezek az adatok könnyen olvashatók minden kliensben, abszolút nincs arra szükség, hogy minden levélben feltüntessük. Nem akarom a másik oldalon lévő ember idejét húzni olyanokkal, mint az aláírás zaja vagy a "köszönöm" e-mailek. Egy levélnek minél rövidebbnek kell lennie. Az emberek is állandóan információdömpingről panaszkodnak.

Nos, nem létezik olyan, hogy információdömping. Az agyunk alapvetően szereti az információt, elég csak megnézni a természetet. A természetben rengeteg információ található, mégsem robban fel a fejünk. Az az oka, hogy ez az információ egyértelmű. Ami probléma, az a potenciális jelentésdömping. Azok a dolgok, amikről elsőre nem egyértelmű, hogy pontosan mit jelentenek. Ilyen az email is. Minden egyes elküldött levél egy beazonosítatlan dolog a fogadónak, így foglalkoznia kell vele. Sok beazonosítatlan dolog pedig stresszt okoz. Nagyban segítünk azzal, ha minél egyszerűbben és rövidebben fogalmazzuk meg a kéréseinket, kerüljük a felesleges metaadatok közlését.

Cégen belül természetesen policy lehet, hogy az e-maileket aláírjuk. Ez már szervezeten belüli kultúra, ami nehezebb probléma. A céges kultúrát persze érdemes karbantartani és megkérdőjelezni, ha arra jó okunk van.

GTD és OmniFocus gyorstalpaló

Tegnap feltette Rami az OmniFocust. Megtetszett neki, hogy megfelelő időben és helyen látja benne a feladatot. Este segítettem neki beállítani és végigszaladtunk gyorsan az alapfunkciókon. Érdekes volt látni, hogy egy teljesen új felhasználó hogyan kezdi el az OmniFocus használatát.

Az Omni Group egyik szempontja az volt az OmniFocus 2 fejlesztésekor, hogy az új felhasználók minél egyszerűbben kezdjék el használni az alkalmazást. Az OmniFocus alapvetően nem bonyolult, de számos olyan pontja van még mindig, amihez érdemes tisztában lenni néhány GTD alapkifejezéssel (igaz az alkalmazás használata nem feltétlenül a GTD folyamathoz kötött). Rami esetében a kontextusok megértése volt nehéz. Gondoltam összeírok egy listát, ahol a lényeges alapfogalmakat átnézzük.

Feladat (action): a fizikailag legkisebb atomi részecske, más néven tennivaló. Olyan cselekvés, ami további lépésekre nem bontható. Leírásakor fontos, hogy egy fizikailag elvégezhető feladatot fogalmazzunk meg. Példa: vidd le a szemetet, keresd meg a kórház telefonszámát, takarítsd le a konyhapultot.

Projekt (project): minden olyan dolog ami kettő vagy több fizikailag elvégezhető feladatból áll. Megfogalmazásakor a célt írjuk le. Példa: garázs kitakarítása, gumicsere az autón, számlák befizetése.

Következő lépés (next action): minden projekthez tartozik minimum egy következő lépés. Ez a feladat viszi tovább az adott pillanatban elérhető információk alapján a dolgokat a projektben megfogalmazott cél felé. Ha nincs a projekt alatt következő lépés, akkor a projekt kész (completed), már nem aktuális (dropped) vagy további információkra/feladatokra vár (stalled). Példa: projektünk a vasárnapi ebéd elkészítése, aminek következő lépése az, hogy keress a receptjeid között vagy a neten egy finom ételt.

Kontextus (context): a követező lépések rendszerezése az elérhető eszközök, emberek, energia és tevékenységek szerint. Minden megfogalmazott feladatot érdemes valamilyen kontextusba tenni. Példa: vidd le a szemetet @otthon, keresd meg a kórház telefonszámát @kiderítendők, hova menjünk nyaralni? @barátnő (a @ jel után írt kontextust az OmniFocus context mezőjébe írjuk).

Inbox: az a digitális és/vagy fizikai hely, ahova az összes frissen beérkező vagy eszünkbe jutott (meg kellene, jó lenne, érdemes lenne, utána kellene nézni, ajánlotta, mi van már vele?) dolgot felírjuk vagy elrakjuk későbbi feldolgozásra.

A GTD processz

A felsorolt fogalmakat mindenképpen tudnunk kell ahhoz, hogy megértsük a GTD egyszerű 5 lépését. Az OmniFocust érdemes a GTD alapelvei szerint használni, vagy erre a processzre építeni egy saját rendszert. A lényege, hogy mindennek tudjuk hol a helye és bízzunk a rendszerben.

1. lépés, összegyűjteni (collect): összegyűjtünk az Inboxban minden frissen felbukkant dolgot, aminek potenciális jelentése van vagy valami feladatunk lehet vele (e-mailek, papírok, ötletek stb.).
2. lépés, tisztázni (clarify): a nap során összegyűjtött dolgokat egyenként átnézzük és döntünk annak sorsáról. A tisztázás során fontos feltenni ezeket a kérdéseket:
   • Mi ez a dolog? Egy projekt? Következő lépés? Egy esemény? Referencia anyag?
   • Van vele valami dolgunk? Ha nincs, akkor kidobjuk ki vagy tegyük el a referencia anyagok közé.
   • Kevesebb, mint két perc? Ha igen, akkor csináljuk meg most.
   • Mi vagyunk erre a megfelelő ember? Ha nem akkor delegáljuk. Ha igen, akkor következik a 3. lépés, a rendszerezés…
3. lépés, rendszerezni (organize): az előző lépésben tisztázott dolgot eltesszük a megfelelő helyre. Ha egy projekt, akkor fogalmazzuk meg a célját és hozzunk létre alá legalább egy következő lépést a megfelelő kontextussal az OmniFocusban. Ha esemény, akkor írjuk fel a naptárba. Ha referencia anyag, akkor fűzzük le egy mappába vagy az Evernote-ba.
4. lépés, átnézni (reflect): a feldolgozott és rendszerezett feladatokat a megfelelő helyzetben elővesszük. Telefonközelben vagy? Nézd át a hívások kontextust. Éppen beszélsz a főnökkel? Nézd meg a vele kapcsolatos napirendi pontokat. Kint vagy a városban? Nézd meg az elintézendő feladatokat. Hetente egyszer frissítsük az összes listánkat, pontosítsuk az aktuális projekteket, fogalmazzuk meg a kimaradt következő lépéseket és gyűjtsünk össze minden félbehagyott dolgot az 1. lépés szerint.
5. lépés, elvégezni (do): az összegyűjtött, tisztázott és rendszerezett feladatokat átnézzük és elvégezzünk.

A GTD egy egyszerű folyamat, amire az OmniFocus nagyszerűen használható. A fentebb leírt lépéseket lehetőleg egyben alkalmazzuk. Mivel ez egy lánc, így minden láncszemre szükség van. A GTD megkövetel bizonyos szokásokat, amit az OmniFocus hatékony használatához mindenképpen sajátítsunk el.

• Ha valami eszünkbe jut, azt azonnal írjuk le és tegyük el az Inboxba. Érdemes bevezetni egy műanyagkosarat a papíralapú dolgoknak is.
• A nap végén (vagy amikor időnk van rá) nézzük át az Inboxba felírt dolgokat és tisztázzuk azok szerepét. Fentről haladjunk lefelé.
• Minden feladatot világosan fogalmazzunk meg. Úgy írjuk le azokat, mintha egy asszisztensnek adnánk oda. Az asszisztens ebben az esetben mi leszünk a jövőben, akinek így nem kell megint gondolkodnia a feladaton, csak elvégeznie.
• Használjuk a kontextusokat a feladatok elvégzéshez (Contexts view). Innen válogassuk ki az aktuális helyzetnek megfelelő tennivalókat. Kezdésnek a következő kontextusokat ajánlom: Adminisztráció, Kommunikáció, Kiderítendők, Átnézendők, Napirend (ez alá konkrét személyeket is felsorolhatunk), Otthon, Iroda, Elintézendők (ide jöhetnek a bevásárló lista kontextusok is), Vársz rá.
• Ne halogassuk a heti áttekintést. Keressünk egy napot, amikor 1-2 órára egyedül lehetünk a rendszerünkkel. Én általában vasárnap délután foglalkozok ezzel. Ilyenkor átnézek mindent az OmniFocusban és a naptárban, leírom és feldolgozom az új dolgokat. Használjuk erre a Review funkciót.

Az Omni Group weblapján rengeteg példa és videó található az OmniFocus-szal kapcsolatban. Az első projektunk egyike lehet az OmniFocus megismerése, aminek a következő lépése az, hogy nézzük át ezt weblapot.

Blogposztírás iPhone-on

E bejegyzés vázlatát iPhone-on írtam. Miért? Kíváncsi vagyok hogyan lehet használni egy telefont tartalomelőállításra. Az iPhone 6 Plus olyan nagy, hogy hüvelykujjal piszok gyorsan lehet rajta gépelni. Viszont mi értelme annak, hogy iPhone-on próbálok bejegyzéseket összerakni?

Úgy érzem, hogy a rengeteg időt töltök hírolvasással és Twitterrel. Ezt az időt simán fel tudnám használni kreatívabb dolgokra is, mint például az írás. A telefon mindig nálam van és tökéletes eszköz arra, hogy elkezdjek vagy folytassak egy blogbejegyzést. Csak egy text editorra van szükségem, amiből kismillió van iOS-re. Van amelyik a nördöket célozza meg és van ami jegyzetelésre van kitalálva. A két véglet között helyezkedik az iA Writer Pro. Sajnos drága, cserébe egyszerű és nagyon szép.

Eddig úgy írtam mindent, ahogy az iskolában tanították. Kezdtem az elején és haladtam sorban. Ez baromság. Stro-B mondta a legutóbbi Agyvihar epizódban, hogy neki az írás brain dump. Először vázlatot készít, majd ezután foglalkozik a fogalmazással és a szerkezettel. Én vázlatot nem csinálok, de a brain dump részét fontosnak tartom a dolognak. Az iA Writerben ugyanezt a workflow-t találjuk meg.

1. Note: jegyzet vagy vázlatkészítés (ezt a részt én kihagyom).
2. Write: írás, méghozzá úgy, hogy nem foglalkozol a fogalmazással. Leírsz mindent, ami eszedbe jut.
3. Edit: a leírt gondolatok fogyasztható sorrendbe rendezése, szerkezet kialakítása.
4. Read: olvasás (ez a lépés vicces módon read-only, azaz vissza kell váltani Edit módra, ha szerkeszteni akarok).

A telefon lehet egy fókuszált környezet, így az első két lépés nagyon jól működik iPhone-on. Itt nehéz a szerkesztés, így abszolút nem foglalkozok azzal, hogy milyen a szöveg szerkezete ebben a fázisban. Egyedül az a lényeg, hogy kiírjam magamból a téma lényegét. A szerkesztéssel ráérek később a gépen foglalkozni.

Eddig bevált a dolog. Nem hiszem, hogy az utcán posztokat fogok irkálni, de egyre többször nyúlok a itthon a telefonomért és írok pár bekezdést. Az a legfontosabb, hogy megpróbálok szokást faragni egy kreatív feladatból. Ezt a szokást nehéz elkezdeni, de azt hiszem most ráéreztem az izére.

A killer bevásárlólista

A bevásárlólista az egyetlen, mindenki által univerzálisan használt todo lista. Én általában akkor írok, amikor háromnál több dolgot kell vennem. Az ilyen pici listákkal még nincs bajom. Viszont vannak a sokkal hosszabb, hétvégi bevásárláskor használt listák is. Ezek általában ömlesztve tartalmaznak mindenféle dolgot.

Ramival eddig a Reminders alkalmazásban megosztott lista volt a setup. Mindketten hozzáférünk és írhatunk rá bármit. Ezzel csak az a gond, hogy senki sem rendszerezi. Felírunk egy csomó dolgot, majd szaladgálunk a különböző osztályok között.

Egyszer egy vasárnapi ebéd előtt lementünk vásárolni az Árkádban lévő Intersparba. Ezt az áruházat aránylag mindketten jól ismerjük. Rami rakta össze a bevásárlólistát. Mindent élelmiszertípus szerint rakott sorrendbe. Lényegében annyi dolgunk volt, hogy sorban vettük le a polcokról a bevásárlólistán lévő dolgokat. Mi irányítottuk a bevásárlást.

Ez pontosan olyan, mint a kontextusok szerint rendezett következő lépések lista a GTD-ben. Míg GTD-ben a kontextus helyet, személyt vagy eszközt jelent, addig a bevásárlólista kontextusai a terméktípus szerint szétválogatott osztályok. Alapvető élelmiszer, húsok, pékáru, italok, zöldség/gyümölcs, irodaszerek, autó stb. A bevásárlóközpontokban ezek mindig egy helyen vannak. Hatalmas segítség, ha a bevásárlólistám ilyen termékosztályok szerint van elrendezve.

Az OmniFocusban ez nagyon egyszerű. Létrehoztam az Elintézendők > Supermarket kontextus alatt különböző termékosztályoknak megfelelő kontextusokat. Bevásárlás előtt ide rendszerezem a közös bevásárlólistáról a dolgokat. Ezután annyi dolgom van, hogy szűrök a Supermarket kontextusra és máris kapok egy termékosztály szerint csoportosított listát. Most képzeld el milyen jó ez, amikor a hentespultnál állsz és minden húst vagy felvágottat egy helyen látsz a listában. Lényegében ezentúl úgy néz ki a bevásárlás, hogy felbukkanok a pékárunál, odagörgetek a pékáru kontextushoz és leveszem a polcról a felírt dolgokat.

Az OmniFocus termékosztály kontextusok és lokáció alapú keresés beállítása.

De még ennél is továbbvittem a dolgot. Minden kontextushoz hozzáadható egy lokáció vagy Apple Maps keresés az OmniFocusban. Nálam az összes termékosztály kontextushoz a “supermarket” keresés van beállítva – keress rá a környéken lévő supermarketekre. Megnyomom a Nearby gombot, amikor Sparban, Lidlben vagy Metroban vagyok és az OmniFocus összeválogatja azokat a kontextusokat, amiket a környéken megtalált.

Bevásárlólista a Nearby nézetben.

A lista tetején vannak vannak a bevásárlólista kontextusaim is – persze csak azok, amik tartalmaznak valamit. Ettől kezdve az összes városban elintézendő feladatomat egy gombnyomással látom. Közben még bevásárolni is elmehetek.

Miért kezdtem el használni a Squarespace-t?

Egyszer írtam a Mediumon, hogy soha többet nem akarok a saját weblapjaim adminisztrációjával foglalkozni. Meguntam a rendszeres karbantartást, WordPress frissítést, weblapleállások miatti hibakereséseket. Elég meló, ha ügyfelek problémáit megoldom, nem akarom még a saját cuccaimat is menedzselni.

A másik ellenérvem a dizájn állandó cserélgetése és javítása volt. Egy WordPress téma elkészítése könnyű, viszont tökéletesre csiszolása rengeteg idő. Lakva ismerem meg ezt is, így fontosak lesznek olyan funkciók, amikre nem gondoltam az elején. Ebben az esetben mehetek vissza kódolni, aminek persze az a vége, hogy máshol is javítok a sablonon. A lényeg az, hogy WordPress alapú blogolás nem csak írásból áll. Az olvasó sosem látja a blog mögötti adminisztrációs feladatokat.

Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért nem írok Mediumra? A Medium nagyon szép felületet hozott létre azoknak, akik mondjuk a Twitter mellett szeretnének hosszabb írásokat megosztani. A probléma csupán annyi, hogy a Medium egy nagy közös újság, amibe mindenki írhat. Én ennél szeretnék jobban kitűnni.

Weblapkészítés egy óra alatt

A Squarespace drága lehet a magyar árakhoz képest. Egy sima WordPress hosztingot, már havi 1000 Ft-ért is találunk itthon – sőt akár olcsóbban is. Ezzel szemben a Squarespace havonta $10 és még nem is hagyományos hoszting, hanem egy bérelt CMS. Nincs hozzáférésünk a fájlrendszerhez, nincs FTP és egy sablonnal indulunk. Ez teljesen szembemegy a hagyományos elvárásokkal. Viszont van a Squarespace-nek egy hatalmas előnye a hagyományos WordPress megoldással szemben. Ez a blog egy óra alatt készült el és teljesen egyedi dizájnt kapott. Kitaláltam vasárnap délután, hogy bloglni akarok, hétfő van és már a 3. posztomat írom ide. Pontosan ezt az egyszerűséget kerestem.

Fura lehet, hogy egy webfejlesztő nem kódolja le a saját weblapját, de az az igazság, hogy nem akarok ezzel foglalkozni. Természetesen össze tudnám rakni ugyanezt a sablont WordPress alapon is, de nincs erre se időm, se kedvem. Valószínűleg ugyanígy nézne mint most, de biztos, hogy nem lenne ilyen kényelmes. Én egy blogot szeretnék, ahova írhatok és kész. Nem érdekel a szerverrel kapcsolatos adminisztráció, WordPress frisstés, plugin hackelés. Szeretnék egy jól működő rendszert, aminek a karbantartásával nem kell foglalkoznom.

A kényelem persze nem a rugalmasság feláldozását jelenti. A Squarespace ezt a kérdést is elegánsan oldja meg. A sablonhoz készíthetek egyedi CSS-t vagy le is húzhatom localba Gittel és átírhatom az egészet. Egyébként tervezem, hogy módosítok pár dolgot a sablonon (pl. a dátumok formátuma nem jó, a hozzászólás gomb betűtípusa hibás), de közben nem félek, hogy kinyírom az oldalt, mert feltettem valami out-of-date plugint vagy kihagytam egy endif;-et PHP-ben.

Hülyebiztos szerkesztés

A Squarespace tartalmaz egy LayoutEngine funckiót, ami nagyon kényelmessé teszi a lapok elkészítését. Drag-and-droppal alakítom ki a layoutot, majd definiálhatok tartalomdobozokat, amibe különböző típusú dolgokat tehetek. Ami fontos, a Squarespace out of box támogatja a John Gruber féle Markdown formátumot is, így nem HTML-ben írok.

Beszúrható tartalomdobozok.

Tetszik még a képkezelés is. A posztokba ágyazott képek egy nagyon szép Lightboxszal felnagyíthatók vagy akár teljes galériákat feltölthetek pillanatok alatt.

Podcast hoszting

Érdemes még megemlíteni az audió támogatást. Lényegében podcastet is hosztolhatnék a Squarespace-szen. Ezzel csak az a problémám, hogy a Háztáji Geek és az Agyvihar szeparált entitások, ami azt jelenti, hogy kb. havi 4 500 Ft-tal nőne a Squarespace hoszting költségem két további weblapért.

Jelenleg a Háztáji Geek és az Agyvihar teljesen statikus, middleman alapú weblapon futnak, amit Herokun hosztolok ingyen – a téma egyébként forkolható GitHubon. A Heroku mellett persze fizetek az audio fájlok kiszolgálásért a SoundCloudnak kb. havi 2 800 Ft-ot és ott van még a FeedPress, ami az RSS feedek mögé tesz statisztikát, félévente 3 500 Ft-ért. A Squarespace egyébként az összes felsorolt szolgáltatást kiváltja és egy helyen kezelhető a tartalom, az audio fájlok hosztolása és a statisztika is. Ez nagyon csábító, de egyelőre még vizsgálom a dolgot.

---

A Squarespace megcsinálta azt a CMS-t, amit oly régóta kerestem. Egyszerű, könnyen használható, mégis flexibilis marad. Mindenképpen nézze meg mindenki, aki weblapot szeretne magának a közeljövőben, mivel nem csak blogok hosztolására alkalmas.

Podcast szerkesztés workflow a Logic Strip Silence funkciójával

Jason Snell lényegében egy egyszemélyes podcastgyár lett, mióta a Macworld leépítés után elkezdte írni a Six Colors nevű blogját. Tegnap megvásároltam a Logic Pro X-et a Háztáji Geek és az Agyvihar vágásához, így aktuálissá vált egy friss posztja, ahol a Logicban használt podcast szerkesztési workflowjáról ír.

A bejegyzés lényege számomra ez volt:

Using the Strip Silence feature gives me a set of blocks indicating where there’s sound. Some of the time, this is stray noise—coughs and microphone bumps and the like—and I delete that stuff immediately, when I might have missed it otherwise. Most of the time, though, it’s talking. Now when I edit a podcast episode, I can ignore the portions of the show where someone’s monologuing, and focus on my top priority—smoothing out the intersections in conversation where many people are trying to talk at once.

Eddig nem is tudtam a Strip Silence nevű funkcióról. Lényege az, hogy beimportált sávokban megkeresi a néma részeket – persze bizonyos zaj paramétereket figyelembe véve – majd a processz után csak azok a szeletek maradnak, ahol valaki beszélt. Egy egyszeri Noise Gate-ről van szó.

Az Agyvihar 15. epizódja a Logicban.

Az így kapott darabok ezután nagyon egyszerűen szerkeszthetők. Ami fontos, hogy azonnal látom azokat a részeket, ahol egymás szavába vágtunk vagy valaki elkezdett egy monológot, de az félbemaradt.

Hello world klisé

Mindig is utáltam írni. Valahogy nem köt le a dolog. Az, hogy a gondolataimat valami olvasható és használható formába öntsem, nagyon fárasztó processz. Lehet ennek az az oka, hogy egy poszt elkészítése előtt rengeteg dolog kering a fejemben, kell valami egyszerű módszer, amivel minél hamarabb kikerülnek onnan.

Egy podcast elkészítése sokkal egyszerűbb. Sokkal kevesebb mentális munkáról van szó, mint egy blogbejegyzés esetében. Eddig rosszul írtam. Mindig azzal kell kezdeni, ami először eszedbe jut, nem pedig a szerkezettel foglalkozni. David Allen mondta, hogy amikor ír, sok üres sort hagy a bekezdések között, majd elkezdi gépelni a gondolatait, amik előbb-utóbb felvesznek valami formát. Igazából a natural planning processt használja.

Ez azért jó módszer, mert alapvetően nem érdekes, hogy egy szöveg szerkezete hogy néz ki, amíg le nem írtam a nyers gondolataimat. Ez a bejegyzés is egy 5 perces vázlattal kezdődött.

De miért akarok megint blogolni? Több oka is van:

1. Mióta abbahagytam a blogolást, azt vettem észre, hogy alig írok, ennek hatására romlik az emlékezetem. A rövidtávú memóriámat segítette karbantartani a rendszeres írás – nem beszélve a helyesírásomról.
2. Bár nagyon szeretek podcastelni, az írott médium egyszerűbben megosztható, hamarabb fogyasztható és nem kell várnom a következő podcast felvételig.

Hogy fog kinézni az új Wyctim blog? Valamit nulláról újrakezdeni teljesen más, mint egy meglévő dolgot átalakítani, sokkal nagyobb szabadságot kapunk. Nem tervezek semmi komolyat, egyszerűen elkezdek újra rendszeresen írni.